Kitelepülés - Csepel, Szt. Imre tér
November 14-én, csütörtökön délután 16:00 és 18:00 óra között a csepeli Szent Imre téren (az óránál) tartanak kitelepülést a 4K! aktivistái
Attila (47 éves főiskolai tanár)A fő motivációm, hogy mindenképp támogatok minden igazi, a hivatalos baloldaltól eltérő, a hagyományos baloldali elvekhez visszatérő formációt. Ilyen a 4K! is.
Sándor (43 éves vállalkozó)Apám azt mondta, reméli, a fiának talán már jobb lesz.
Én azt mondom, remélem, a fiamnak jobb lesz.
És bízom benne, hogy az én fiam nem mond semmit, mert neki tényleg jobb lesz, ami talán a 4K!-n is múlhat.
János (52 éves vállalkozó)Mert úgy érzem, mára már nem elég csak hőzöngeni, jól odamondani, eljött a cselekvés ideje, és én is tevékenyen részt akarok venni egy szebb és jobb ország felépítésében
Tamás (40 éves szakács)Én bizalmat szavaztam a 4K!-nak, mert tiszta lappal indulnak, jó a programjuk, és új alapokra szeretnék helyezni az országot.
Erik (62 éves lakásfelújító vállalkozó)Igen! Az én lelkem forradalmár, amivel megteremtettem a múltban a gazdagságot, szép családot, mert akkor ez kellett tenni, de most … most másnak van itt az ideje!
János (53 éves üzemgazdász, az igazságtalanul nélkülözöttek népes táborából)Baloldali, és ez már angliai időszakom alatt is bejött nekem, hogy korábbi "baloldaliságomról" ne is beszéljünk,
János (79 éves nyugdíjas mérnök)Nekem a köztársaság a fontos. Ha ez létrejön, lesz demokrácia és megfelelő gazdaság, életszínvonal, kultúra, stb. Ebben bízom!
Imre (33 éves mérnök, közgazdász)Azért a 4K!, mert magával ragadott a fiatalos lendülete, a tenni akarás, amelyre ennek az országnak nagy szüksége van. Azért a 4K!, mert nem ismerek még egy olyan politikai formációt, ahol ennyire egyformán lenne lehetősége mindenkinek beleszólni az életbe.
Éva (32 éves közgazdász)Regisztráltam a pártba és részt vettem néhány rendezvényükön: nagyon sok érdekes, izgalmas, tettre kész, intelligens embert ismertem meg, akik a szabadidejükben nagyon sokat dolgoznak azon, hogy a 4K! a 2014-es választáson meghatározó parlamenti erő legyen.
Csak így tovább 4K!
Nóra (25 éves logisztikus)Azért csatlakoztam a 4K!-hoz, mert érdekel, hogy egy fiatal, dinamikus, politika iránt érdeklődő csoport mire képes ebben a bebetonozott politikai életbe. Képes-e valóban az emberek érdekeit képviselni, vagy elgyengül és elmossa a jelen politika mocska.
November 14-én, csütörtökön délután 16:00 és 18:00 óra között a csepeli Szent Imre téren (az óránál) tartanak kitelepülést a 4K! aktivistái