A folyamat

A felülről vezényelt pártindításokkal szemben a fél éves részvételi pártalakítási folyamat során a csatlakozók határozzák meg az új párt programját és alapszabályát az alapelvek által kijelölt kereteken belül. 

 

0. lépés

A 4K! létrehoz egy 7 fős Előkészítő Bizottságot a pártalakítás koordinálására az alakuló kongresszusig. Az Előkészítő Bizottság fogja össze a programjavaslat és az alapszabály- javaslat megírását, az ezekről szóló vitát, az alakuló kongresszus elé terjesztett változat elkészítését, az alakuló kongresszusig a külső kommunikációt és a pártszervezési folyamatot.

 

1. lépés

Regisztrálj a pártba november 30-áig! Ez tulajdonképpen egy szándéknyilatkozat a pártba való belépéshez. Az egész országból várjuk a csatlakozókat.

 

2. lépés

A 4K! bemutatja a program és alapszabály javaslatát, ami a vita alapját képzi.

 

3. lépés

A helyi csoportok megalakulása azokból, akik november végéig regisztráltak. Ezután, az alakuló kongresszusig a párthoz csatlakozni a helyi csoportokon keresztül tudsz. A regisztráció után az Előkészítő Bizottság irányít el a helyi csoport koordinátorához.

A helyi csoport megalakulását az Előkészítő Bizottság által megbízott helyi koordinátor vezeti. Koordinátornak a regisztráció során lehet jelentkezni. A koordinátor szervezi meg és bonyolítja le a csoporttalálkozókat, valamint tartja a folyamatos kapcsolatot az Előkészítő Bizottsággal. A koordinátor feladatai az alakuló kongresszusig tartanak, ezután választott tisztségviselő váltja fel a közösen elfogadott alapszabály szerint.

 

4. lépés

Helyi nyílt fórum rendezése a párt bemutatására. Mindegyik fórumon részt vesz valaki az Előkészítő Bizottságból.

 

5. lépés

A program és az alapszabály megvitatása a helyi csoportban, illetve a közös belső online felületen.

 

6. lépés

Az új baloldali párt 2012 májusában tartja meg az alakuló kongresszusát. Az alakuló kongresszus fogadja el a párt programját, alapszabályát és választja meg a párt tisztviselőit.

Az alakuló kongresszusra megyénként delegálnak a helyi csoportok küldötteket a megyei tagság létszáma szerint:
10 tag alatt 1 küldöttet véleményezési joggal,
10 tag után 1 szavazati joggal rendelkező küldöttet,
20 tag után 2 küldöttet,
40 után 3-at,
60 után 4-et,
80 után 5-öt,
100 után 6-ot.

Az alakuló kongresszusra Budapest négy megyei szintű területi körzetre lesz felosztva:
Észak-Pestre (4., 5., 13., 14., 15. kerületek),
Közép-Pestre (6., 7., 10., 16., 17., 18. kerületek),
Dél-Budapestre (8., 9., 19., 20., 21., 22., 23. kerületek)
és Budára (1., 2., 3., 11., 12. kerületek).

Ez a szabályzat csak az alakuló kongresszusra érvényes, a további működést a párt ott elfogadott alapszabálya határozza meg.

 

HA RÉSZT AKARSZ VENNI AZ ALAKULÁSI FOLYAMATBAN, REGISZTRÁLJ!

 

Ha bármilyen kérdésed van, az info@negyedikkoztarsasag.hu-ra várjuk a leveledet.