Irány

4K!-snak lenni azt jelenti, hogy szemben a kishitűséggel és cinizmussal, hiszünk ebben az országban.

4K! célja az, hogy Magyarország megtalálja a saját útját, és kialakítsa a saját fejlődési modelljét.

A 4K! szemlélete közösségi, vagyis hiszünk abban, hogy a közösség előbbre juttatásával jut előbbre az egyén is. Ennek megfelelően Magyarországra nem úgy tekintünk, mint egy semleges keretre, egymás mellett élő egyénekre, akiket összesodort a véletlen, hanem mint közösségre.

A 4K! alapelve ezért egyetlen kifejezésben: Magyarország közösség.

A 4K! azért született, hogy új egységbe tömörítse ezt az országot, megújítsa az identitását, és egy közös irányt hozzon létre a számára.

Azért, hogy ezt valóra váltsuk, egy olyan rendszerre van szükségünk, ami képes biztosítani társadalmunk hosszú távú jólétét, és amiben az emberek ellenőrizni tudják a politikusaikat.

A Negyedik Köztársaság, amit akarunk, két pilléren nyugszik:

1. Társadalmi konszenzuson az ország hosszú távú céljairól,

mivel szükség van egy olyan általános stratégiára, ami társadalmi konszenzussal hosszú távra kijelöli az ország prioritásait, és ami ennek megvalósításához a társadalomban rejlő erőforrások mozgósítására épít. Annak érdekében, hogy ezt az irányvonalat ne cibálhassák ide-oda a pártok, szükség van olyan új, az emberek által ellenőrizhető intézményekre és presztízsrétegekre, amelyek biztosítják ennek az érvényesülését.

2. A valódi önkormányzatiság helyreállításán és megerősítésén,

mivel az emberek csak akkor lesznek képesek meghatározni közvetlen környezetük jövőjét, ha a korábbinál sokkal nagyobb hatalmat adunk a helyi szintnek. Ehhez azonban az önkormányzatokat fel kell szabadítani a pártok uralma alól, és működésüket ellenőrizhetővé kell tenni a helybeliek számára.

A Negyedik Köztársaság létrejöttéhez olyan alkotmányra van szükségünk, ami újraformálja az önkormányzatiságot, ami meghatározza az új intézmények szerepét, ami ellenőrizhetővé és visszahívhatóvá teszi a politikusokat, és ami közvetlenül válaszhatóvá teszi a végrehajtó hatalom vezetőjét.

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesítést kapni a további akcióinkról, akkor itt adhatod meg az e-mail címedet:

Belépés