Nov
04
2011

Az Orbán-kormány az államcsőd felé vezeti az országot

A forint szándékos gyengítésével, a kiszámíthatatlan, csapkodó és össze-vissza kommunikáló gazdaságpolitikával a csőd felé kormányozzák Magyarországot.

A kormány úgy tesz, mintha az elmúlt hónapokban bejelentett látszatintézkedéseivel megoldotta volna a devizahitelesek problémáit. Ezzel ellentétben a valóság az, hogy ma magyarok százezrei vannak továbbra is kiszolgáltatva az árfolyam-ingadozásnak devizahiteleiken keresztül.

A Fidesz-kormány ezzel mit sem törődve kaotikus és egyik napról a másikra változó gazdaságpolitikájával elérte azt, hogy Magyarország Európa legsebezhetőbb gazdaságává váljon, és hogy a forint Európa leggyengébb devizája legyen. Sőt, a magyar kormány maga állt ki a gyenge forint mellett. Ma még csak a devizahitelesek terhei nőnek drasztikusan, de ennek köszönhetően hamarosan veszélybe kerülhet Magyarország fizetőképessége is, veszélybe kerülhet az, hogy a magyar állam ki tudja fizetni a nyugdíjakat, a tanári és az orvosi fizetéseket, és az iskolák fűtését.

A kormány látszólag nem fogja fel, hogy mi történik ma körülöttünk Európában. Nem fogja fel, hogy mekkora bajban vagyunk, és nem fogja fel, hogy felelőtlen gazdaságpolitikájával mekkora veszélybe sodorja az országot. Az Európai Unió történelme legmélyebb válságát éli, a világgazdaság 80 éve nem látott válságban van. A kormány ezzel mit sem törődik. De nem törődik a saját holdudvarába tartozó közgazdászok kritikáival, segélykiáltásaival sem. Befogja fülét és ragaszkodik ahhoz az elhibázott gazdaságpolitikához, mely tavaly még a százezreket rossz helyzetbe hozó egykulcsos adórendszertől remélte a gazdaság fellendülését. Ma már tudjuk, hogy ez hiú ábránd volt, az egykulcsos adórendszer gazdasági növekedést nem hozott, viszont növelte a társadalmi egyenlőtlenségeket és drámai helyzetbe hozta a költségvetést a kieső adóbevételeken keresztül.

Matolcsy új csodafegyvere a megbukott adóreform után a forint szándékos gyengítése volt, mely szerinte felpörgeti majd a gazdaságot. Ha egy pillanatra is szembesülne a minket körül vevő valósággal, akkor tudná, hogy ez rövid távon nem gazdasági növekedést hoz Magyarországnak, hanem államcsődöt.

Jellemző a Nemzeti Együttműködés Rendszerére, hogy amikor a kormány mégis észlel valamit a segélykiáltásokból, akkor sem valódi társadalmi egyeztetést folytat, hanem kizárólag a bankokkal folytat párbeszédet és kizárólag a bankokkal egyeztet a minden magyar állampolgárt érintő kritikus kérdésekben.

Hosszú távú, átgondolt adóstratégiával és mindenki számára érthető, kiszámítható, társadalmi egyeztetéseken alapuló gazdaságpolitikával Magyarország elkerülhette volna, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerüljön.

Az Orbán-kormány ismét orosz rulettet játszik a magyar gazdasággal és így a magyar emberek életével, azonban ezúttal már több éles töltény van a tárban. A játékot most már élesben játsszák Európában, csak Orbán nem vesz róla tudomást.