May
17
2012

Csak helyi lakosok nyerhessenek állami földbérletet!

A 4K! aggodalommal figyeli az utóbbi időben a magyar állami kézben levő földek bérbeadásával kapcsolatos eseményeket. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy magyar állami földbérleti szerződéseket nagyon sok esetben nem az környéken élő, helyi termelők és gazdálkodók pályázatai nyerik el, hanem a Fideszhez közel álló nagyvállalkozók.

A Negyedik Köztársaság elítéli a magyar állami földbérleteket kijátszó "termőföld kalózok" tevékenységét és felszólítja a kormányt és Orbán Viktort, hogy a magyar gazdák érdekeit figyelme véve módosítson a pályázati elbírálások menetén, garantálja, hogy a termőföld bérlet valóban a helyi gazdákhoz kerüljön.

Amennyiben az Orbán-kormány nem hajlandó változtatni a pályáztatási gyakorlatán, úgy a 4K! az Országgyűlésbe kerülve törvénymódosítási javaslatot fog benyújtani a helyben élő gazdák védelmében. A javaslat alapja, hogy a magyar állami termőföldek bérleti jogát csak helyi és tartósan helyi lakos nyerheti el, kizárva ezzel a Fidesz-közeli agrároligarchákat a pályáztatásból.

A 4K! javaslata 3 kategóriába sorolná a pályázó helyi gazdákat. Tartós helyi lakosnak az számítana, aki legalább 10 éve a bérelni kívánt termőföld közvetlen körzetében él, lakik, vállalkozik, alkalmazotti státuszban van, vagy valamilyen más formában rendszeresen dolgozik.
Helyi lakosnak számítana az, aki legalább 5 éve teljesíti a fenti feltételek valamelyikét, míg új helyi lakosnak minősülne az, aki legalább 2 éve.

A sikeres pályázók a törvényben már jelenleg is maximált földterület valamely hányadához juthatnak tartós bérleti szerződés formájában. A 4K! javaslata szerint a tartós helyi lakosok a maximált földterület 100%-ig, a helyi lakosok az 50%-ig, míg az új helyi lakosok a 20%-ig vehetnék bérbe.

A 4K! ígéretet tesz arra, hogy az Országgyűlésbe kerülve minden jelenleg érvényben levő földbérleti pályázatot felülvizsgál és a jogszerűtlenül kötött szerződéseket törvényes úton érvényteleníteni próbálja. A visszaszerzett EU-s támogatásokból a 4K! segélyalapot hoz létre, amellyel a pórul járt helyi gazdákat fogja utólagosan megsegíteni.

May
16
2012

Köztársasági minimum kialakításáról egyeztetett az LMP és a 4K!

Egy köztársasági minimum kialakításáról egyeztetett szerdán az LMP és a 4K! - Negyedik Köztársaság Mozgalom - jelentették be a két párt vezetői közös, budapesti sajtótájékoztatójukon.

Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője közölte, egyeztetés indult el a két párt között az együttműködés lehetőségeiről, ami mellett megvizsgálták azt is, hogy miket tartanak a mai Magyarország legégetőbb problémáinak.

Istvánffy András, a 4K! elnöke elmondta, azért keresték meg az LMP-t, mert a különböző ellenzéki mozgalmakon belül széles a konszenzus abban, hogy nem csupán kormányváltásra, hanem a köztársaság újraalapítására van szükség az "Orbán-rendszer illegitim alkotmányozása után".

Hangsúlyozta: garanciát szeretnének adni arra, hogy a majdani köztársaság nem a 2010 előtti állapotokhoz tér vissza. Ennek érdekében azért kezdtek egyeztetést, hogy azok a pártok és civil szervezetek, amelyek nem csupán a jelenlegi kormány, hanem a 2010 előtti állapotok kritikája miatt szerveződtek meg, állapodjanak meg egy köztársasági minimumban. Ennek során meg akarják állapítani azokat a sarokpontokat, amelyek miatt az új köztársaság más lesz, mint a korábbi volt - tette hozzá.

Jávor Benedek kijelentette, rögzíteni akarják azokat a feltételeket és kereteket, amelyek között az új Magyarországnak működnie kell. Habár konkrétumokról még nem tárgyaltak, de a frakcióvezető általánosságban annak a meglátásának adott hangot, hogy rendezni kell a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét, a demokratikus döntéshozatal ellenőrzésének kérdéseit valamint a közjogi berendezkedést. Hangsúlyozta, olyan javaslattal kell előállniuk, amelyik élvezi a 2010 előtti időszak kritikájában egyetértő szervezetek konszenzusát és garanciát ad arra, hogy kijavítsák a rendszerváltozás húsz évének hibáit.

A politikus közölte, hogy a következő hónapokban ezen a munkán fognak dolgozni és az elkészült munkaanyagot nyilvánosságra hozzák majd.
Jelen pillanatban a két párt a köztársasági minimumról egyeztetett, választási együttműködés nincs napirenden - felelte egy kérdésre Jávor Benedek.

(MTI)

May
10
2012

Elindult a tárgyalás a 4K! és az LMP között

Elindultak az egyeztetések a 4K! és az LMP között a jogállam megújításának azokról a sarokpontjairól, amelyek garanciát jelentenek arra, hogy a majdani negyedik köztársaság nem a harmadik köztársaság megismétlődése lesz, amelyet kisajátított magának a politikai és gazdasági elit. A 4K! és az LMP a tárgyalások eredményéről a jövő héten tájékoztatja a nyilvánosságot.

May
09
2012

A 4K! áprilisi sajtómegjelenései

Április 28-án párttá alakult a 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom!

Ezt megelőzően lett új köztársasági elnöke Magyarországnak, újabb adóink és fény derült a Jobbik szándékaira is. A 4K!- nak pedig van véleménye mindezekről, olvassátok:

Schmitt Pál bukása
NyírségHír: Schmittnek korábban le kellett volna mondania

A kultúra nem pártpolitika
Gépnarancs: 4K!: a pártpolitikának ki kell vonulnia a kultúrából
CivisHír: A 4K! szerint húznia kell a politikának a kultúra mellől
NyírségHír: A pártpolitikának ki kell vonulnia a kultúrából

Matolcsy autókat ajándékoz a felső középosztálynak
Zipp.hu: Nem mindenkinek tetszik Matolcsy autó szocpol ötlete
NyírségHír: Autókat ajándékozna a felső középosztálynak a kormány

Csekkadóval támad a Fidesz a tisztességes emberek ellen 
Zipp.hu: A tranzakciós adóval a Fidesz ismét a tisztességes embereket sarcolja

Áder János az új köztársasági elnök
HVG.hu: 4K!: Áderrel a Fidesz "kemény magja" szállja meg a Sándor-palotát
Klubrádió - Reggeli Gyors: Istvánffy András a Fidesz új köztársasági elnök jelöltjéről (22:20-tól)
CívisHír: Kikelt a 4K! Áder ellen

A Jobbik Magyarország ellensége
HVG.hu: 4K!: "a Jobbik tudatosan szít polgárháborús konfliktust"
NOL.hu: 4K!: a Jobbik az ország ellensége
Gépnarancs: 4K!: a Jobbik Magyarország ellensége, ha polgárháborút akar
Zipp.hu: A Jobbik az ország ellensége, ha polgárháborút akar
NyírségHír: A Jobbik Magyarország ellensége, ha polgárháborút akar
Hunhír.info: A patkányköztársag fanjai is beszálltak a Jobbik elleni gyűlölet-hadjáratba

Áfaemeléssel a szegények ellen
Gépnarancs: 4K!: burkolt áfaemeléssel sarcolja a szegényeket a kormány
NyírségHír: Burkolt áfaemeléssel sarcolja a szegényeket a kormány

Szombaton 4K! alakuló kongresszus
NOL.hu: Párttá alakul a 4K!
HVG.hu: Szombaton alakul párttá a 4K!
Klubrádió - Reggeli gyors: Istvánffy András a párttá alakulásról

Alakuló kongresszus – Párttá alakult a 4K!
tévé és rádió
Hirado.hu: Bekövetkezett: párt lett a 4K!-ból (Híradó 17óra és 07:30-tól)
ATV: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
HírTv: Új hajtás a baloldali olajfán (07:28-tól)
EchoTv: Új párt a baloldalon (05:50-től) + Párttá alakult a 4K! 
mr1 Kossuth rádió: Párttá alakult a 4K! Mozgalom (április 28-i 17:30-as Krónikában 17:40-től)
Neo fm rádió: Új párt a felhozatalban

sajtó
Index: Párttá alakult a 4K!
Origo: Párttá alakult a 4K!
NOL.hu: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
HVG.hu: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
MNO.hu: Párttá alakult a Negyedik Köztársaság Mozgalom
Stop.hu: Forradalom a vadkapitalizmus ellen - párt lett a 4K!
Magyar Hírlap online: A 4K! is párt lett
Metropol: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
168 óra online: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Népszava online: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Vasárnapi Hírek: Kipenderített forradalmárok
Hír6: Köztársasági forradalmat akar a 4K!
Gépnarancs: Párttá alakult a 4K!
Tőzsdefórum: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Napi Gazdaság: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Ma.hu: "Köztársasági forradalomra van szükség"
Hír3.hu: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Mix online: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
MaiNap.hu: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Amerikai Népszava: Köztársasági forradalmat akar a 4K!
Zipp.hu: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Fecsegő: Forradalom a vadkapitalizmus ellen – párt lett a 4K!
Mandíner: Párttá alakult a 4K!
Galamus: Párttá alakult a 4K! Mozgalom  

regionális sajtó
Szabolcs online: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
NyírHír: Bekövetkezett: párt lett a 4K!-ból
NyírségHír: Párttá alakult a Negyedik Köztársaság Mozgalom
CívisHír: Baloldali és patrióta: párttá alakult a 4K!
Nyugat.hu: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
SzegedMa: Színesedik a baloldal, párttá alakult a 4K! Mozgalom
Pécsi újság: Forradalmat akar a Negyedik Köztársaság Mozgalom
Északi Hírnök: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Hajdúpress: Új párt van Magyarországon
Szoljon.hu: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Teol.hu: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Beol.hu: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Somogyi hírlap: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Petőfi Népe: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Baranya Ma: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Zalai Hírlap: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Vas Népe: Párttá alakult a 4K! Mozgalom
Bumm.sk: Párttá alakul a Negyedik Köztársaság Mozgalom
Borsod online: Párttá alakult a 4K! Mozgalom

en français
Hulala: Interview: la République selon 4K!

Deutch
Budapester Zeitung: Neue Partei im linken Spektrum „Nicht leicht, für etwas einzustehen“

és a szélsőjobbos sajtó „egyedi” megközelítése
HunHír: Párttá alakulnak a zsidó patkányköztársaságosok szellemi utódai
Kuruc.info: Párttá alakult a 4K - újabb balos liberális "független civil" tákolmány retteghet a Jobbiktól
Deres.tv: Egyre közelebb az antimagyar nagykoalíció felé: párttá alakult a 4K!
Szent Korona rádió: Párttá alakult a köztársasági bohóckodás

Interjú, blog, publicisztika
NolTV: Juhász Péter 13+1
Magaslabda: Spori, cserélnénk!
Lehet velem blog: 4K! - Hivatalosan is párt
Varánusz blog: Forradalom már megint?
Fent és Lent blog: Párttá alakult a 4K!

May
03
2012

Istvánffy András az ATV-ben a kétlépcsős megegyezésről

Istvánffy András, a 4K! elnöke az ATV reggeli műsorában beszélt a demokratikus ellenzék kétlépcsős megegyezéséről és arról, hogy a 4K! ennek érdekében tárgyalást kezdeményezett az LMP-vel.

A videó itt megtekinthető.

May
02
2012

A 4K! tárgyalást kezdeményez az LMP-vel

Istvánffy András, a hétvégén párttá alakult 4K! – Negyedik Köztársaság frissen megválasztott elnöke a Népszabadságban ma megjelent publicisztikájában arról ír, hogy a demokratikus ellenzék válságából két lépcsős összefogás lehet a kiút. Az Orbán-rendszer leváltása érdekében előbb az őszödi beszéd óta alakult új pártoknak kell megegyezniük a köztársaság újraalapításának minimumprogramjáról, és ezt követően lehet kiterjeszteni az együttműködést azokra, akik 2002 és 2010 között kormányoztak. Ennek érdekében a 4K! tárgyalást kezdeményez az LMP-vel.

Istvánffy András publicisztikájában arról ír, hogy az Ellenzéki Kerekasztal törvényszerűen fulladt kudarcba, ugyanis nem vette figyelembe a régi és az új erők közti törésvonalat. Az új erők ugyanis nem kis mértékben a 2002-2010-es kormányzás kritikájaként szerveződtek meg, így támogatóik nem fogadnák el, ha pártjaik minden további nélkül összeborulnának a régiekkel. A demokratikus ellenzék együttműködése ugyanakkor elkerülhetetlen Orbán leváltása érdekében. Ma ugyanis senki sem nyújtja azt a reményt, hogy képes lesz egyedül leváltani a Fideszt.

Ezt az ellentmondást úgy lehet feloldani Istvánffy szerint, hogy az új pártok megegyeznek a köztársasági forradalom minimumprogramjában, azokban a pontokban, amelyek garanciát jelentenek számukra, hogy a köztársaság újraalapításával nem a 2010 előtti időszak tér vissza. A megegyezés után, ha van rá lehetőség, ki kell terjeszteni az együttműködést a régiekre, ha azok elfogadják a köztársasági fordulat feltételeit. Istvánffy cikkében „két lépcsős stratégiának” nevezi ezt az utat. „Ha nem megy egyetlen nagy ugrással, akkor két kisebb lépést kell tenni” – írja a 4K! elnöke.

„A 4K! tárgyalást kezdeményez az LMP-vel annak érdekében, hogy megtudja, mi az LMP véleménye a demokratikus ellenzék két lépcsős megegyezéséről” – mondta Istvánffy András.

Istvánffy András publicisztikája a Népszabadságban innen elérhető.

May
01
2012

Istvánffy András elnöki beszéde a 4K! alakuló kongresszusán

Barátaim! Társaim!
Köszönöm a bizalmatokat!
Nagy feladatba vágtunk bele, amikor egy új patrióta baloldali párt megalakításába fogtunk. Mindannyiunk életében, akár tisztséget vállaltunk, akár nem, ez egy komoly döntés. Erre a döntésre feltesszük a hitelességünket, mind önmagunk, mind a barátaink és a családunk előtt.
Nem egyszerű döntés ez, nem egyszerű kiállni valami mellett és vállalni a kockázatot.
Ma, amikor belevágunk az előttünk álló hatalmas feladatba, világosan kell látnunk, hogy miért tesszük, amit teszünk, és mit akarunk elérni. Tisztáznunk kell ezt saját magunkkal, és tisztáznunk kell ezt közösen is.
Ha nem állunk szilárd, közös alapokon és nincsen világos irányunk, akkor el fogunk tévedni és az első problémák láttán egymás ellen fogunk fordulni.
Amikor nekivágunk ennek az útnak, tudnunk kell, hogy miben hiszünk, mi az, amit tudunk, és mi az, amit akarunk.
Ezt a három dolgot sosem szabad szem elől tévesztenünk. A hitet, ami hajt minket előre, a tudást, amire építeni tudunk, és a célt, ami felé tartunk.
Mi az hát amiben hihetünk?
A baloldal elvesztette a hitét. A kommunizmus világméretű bukása óta a baloldal nem hisz semmiben.
Egykor erős hite volt. Hitt egy osztálynélküli társadalomban, egy földi utópia megteremtésében. Hitt abban, hogy a tökéletes társadalom itt és most megvalósítható. Vita csak abban volt, hogy békés és demokratikus vagy erőszakos eszközökkel kell elérni ezt a célt.
A kommunisták erőszakkal próbálták valóra váltani ezt a hitet. Kudarcuk magát a hitet is elsöpörte. A kommunizmus bukása óta a hitét tekintve egész Európában visszavonulóban van a baloldal.
A posztkommunista országokban nem talál önmagára, nem találja a saját hangját, a nyugati szociáldemokrácia pedig feladta a szocialista társadalmat, mint végcélt, és megmaradt a legsúlyosabb igazságtalanságok orvoslása mellett.
A baloldal egész Európában feladta a hitét és a nagy társadalmi vízióját. Jobb híján néhány értéket hangoztatnak, mint a szolidaritás vagy az elesettek védelme, de a nagy képről már nincs mondanivalójuk. Baloldali értékeket emlegetnek, de nem nagyon lehet már tudni, hogy ezek az értékek egyáltalán milyen szerepet játszhatnak a közös világunk kialakításában. Ezt látjuk Nyugaton és ezt látjuk a hazai régi baloldaltól is.
Hit nélkül azonban nem ér semmit, amit csinálunk.
Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miben hihetünk, mi az az eszme, amiért harcolunk. Miben hisz a patrióta baloldal? Mi nem az osztálynélküli társadalomban hiszünk, nem hiszünk abban, hogy itt a Földön ebben az életben megteremthető a tökéletes társadalom.
Egy baloldali patrióta azért harcol, mert hisz abban, hogy a haza közösség lehet. Hiszünk abban, hogy Magyarország közösség. Hiszünk abban, hogy Magyarország otthon, ami nem csak a kiváltságosaké, hanem mindannyiunké, amit mindannyian tudunk alakítani és ahol mindannyian tudunk boldogulni.
Hiszünk abban, hogy Magyarország közösség. Elsőre nem hangzik ez olyan nagy dolognak, de ha komolyan vesszük, akkor messzemenő következményei lesznek.
Ez egy felforgató gondolat. Abban hiszünk, hogy országunkat valamennyi lakója birtokba veheti és alakíthatja. Ebben a törekvésünkben Magyarország legszebb forradalmi hagyományai állnak mögöttünk, 48, 18 és 56 öröksége.
Mi az, amit tudunk?
A rendszerváltás óta, a kommunizmus bukása óta a kelet-európai baloldal kétségbeesetten próbál igazodni a nyugati baloldalhoz. Megpróbálja lemásolni, és az ott bevált dolgokat átültetni ide.
És semmi sem működik.
Minden eszme, minden irányzat, minden módszer, amit egy az egyben akartak átültetni Kelet-Európába és Magyarországra, megbukott.
Gyurcsány és a szocialisták megpróbálták átültetni ide a Tony Blair és Schröder féle harmadik utat. Kudarcot vallottak, és tevékenységük eredményeképp ma sokan úgy látják, hogy a baloldal a gazdagokat képviseli.
Civil aktivisták az antiglobalizációs mozgalmat próbálták meg egy az egyben behozni Magyarországra. A magyarokat ez nem fogta meg, és ma a globalizáció visszásságainak a szélsőjobb ad hangot.
Legutóbb az amerikai Occupy mozgalmat próbálták Magyarországra hozni, de még csak be sem került a magyar ellenzéki mozgalmak vérkeringésébe.
Minden olyan nyugati baloldali mozgalom, amit egy az egyben akarnak ide hozni, itt nem működik. Nem azért mert barbárok vagyunk, nem azért mert provinciálisak vagyunk, ahogy azt egyes csalódott világmegváltók hirdetik. Hanem azért mert ez egy másik társadalom, egy másik világ, amelynek mások a tapasztalatai.
Azok a generációk, amelyek ma együtt élnek Magyarországon, megélték és megtapasztalták a szocializmus és a vadkapitalizmus évtizedeit. Ez az a tudás, amire új baloldali pártként építhetünk.
A magyarok mindkét rendszerből ismerik, mi az, ami működik és mi az, ami nem működik. Mindkét rendszernek ismerik az előnyeit és a hátrányait, ismerik, hogy az embernek melyik jó és melyik rossz tulajdonságait hozza ki.
Megismertük az elmúlt húsz évben az egyéni szabadságot és a kreativitás, a kezdeményezés és a vállalkozás lehetőségét, és mellette a létbizonytalanságot, az embertelenséget és a nyomort.
Megismertük a szocializmusban a szolidaritást, a közösséget és a létbiztonságot, ugyanakkor az egyformaságot és a lehetőségek és a szabadság hiányát is.
Ebben a tapasztalatban osztozunk valamennyi Közép- és Kelet-európai néppel. És ezt a tapasztalatot Nyugat-Európa nem ismeri.
A Nyugat-Európában élő mai generációk nem ismerik a szocializmust, hiszen azok az országok sosem vágtak bele ebbe a kísérletbe. És nem emlékeznek a gátlástalan vadkapitalizmusra sem, mert a második világháború után olyan jóléti államokat hoztak létre, amelyek a század első felének véres konfliktusaiból tanulva orvosolták a kapitalizmus legembertelenebb hatásait.
A mi társadalmunk közvetlen tapasztalata azonban a szocializmusról és a vadkapitalizmusról szól. Pártként az a feladatunk, hogy ennek a tapasztalatnak hangot adjunk. Nem szabad szégyellnünk azt, akik vagyunk, nem szabad szégyellnünk a tapasztalatainkat és az örökségünket.
A Közép- és Kelet-európai országok, a volt kommunista országok baloldalának nem szabad a nyugati baloldalt másolnia.
A kelet-európai baloldal vagy egy önálló és eredeti baloldal lesz, vagy egyáltalán nem lesz baloldal Kelet-Európában.
Ez az, amit tudunk.
Mi a célunk, mi az amit akarunk?
Az Orbán-rendszer tökéletesen semmibe veszi a közembereket, az egyszerű dolgozó embereket. Velük fizettet meg mindent, őket sarcolja, nyomorgatja. Ez azonban nem most kezdődött. A rendszerváltás óta nincsen becsülete a dolgozó embereknek. Az Orbán-rendszer csak a leggátlástalanabb formája a rendszerváltással elkezdődött világnak.
Mi nem azért alakítunk pártot, hogy legyen még egy párt a politikai palettán. Ennél nagyobb célunk van. Újra akarjuk alapítani a köztársaságot. Azt akarjuk, hogy az országunk lakói birtokba vehessék a saját országukat.
Azt akarjuk, hogy az országunk lakói a szocializmus és a vadkapitalizmus tanulságait levonva alakítsanak ki egy új berendezkedést.
Egy köztársasági forradalmat akarunk.
Egy köztársasági forradalmat, hogy visszafoglaljuk a hazánkat a kiváltságosoktól, hogy a nép ismét birtokba vegye azt az országot, amit ő épített fel, amiért ő küzdött, amiért ő ontotta a vérét valamennyi háborúban, de amit a hatalmasok és a kiváltságosak mindig elvesznek tőle.
A köztársasági forradalomnak békés forradalomnak, törvényes forradalomnak kell lennie, amely kihasználja a változásra még létező törvényes lehetőségeket. A köztársasági forradalom nem egy elvakult kisebbség, hanem a többség forradalma kell legyen.
Számunkra a baloldal célja az, hogy a többség törvényes eszközökkel foglalja vissza az államot. Azért, hogy az állam ne a gazdagokat és a külföldi hitelezőket, hanem a népet szolgálja. Az államnak azon kell dolgoznia, hogy a tisztességes megélhetés mindenki számára elérhető legyen.
A forradalom az, amivel ez a nép birtokba veszi a hazáját. A forradalom éri el, hogy az intézmények ne a felül lévő keveseket, hanem a többséget szolgálják. A forradalom teszi valóssá a demokrácia és a részvétel lehetőségét. A forradalom állítja helyre a közösséget.
Amikor ma létrehozunk egy új pártot, akkor nem egyszerűen egy választáson akarunk részt venni. A 4K!-t eszköznek akarjuk látni a társadalom erőinek felszabadítására, a 4K! csak eszköz akar lenni a köztársasági forradalom kezében.
Ezért alakítunk ma pártot.
 

Apr
29
2012

Párttá alakult a 4K!

Megtartotta párttá alakuló kongresszusát a 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom. A kongresszus Istvánffy Andrást választotta az új patrióta baloldali párt elnökének, aki elmondta, hogy egy békés és törvényes köztársasági forradalomra van szüksége Magyarországnak. Az új párt indulni fog a 2014-es választásokon.

Az alakuló kongresszus egy fél éves részvételi pártalakítási folyamat végpontja, amelyet még az október 23-ai Nem tetszik a rendszer tüntetés után indított el a 4K!. A kongresszus elfogadta a párt alapprogramját, amelyet a tagok a korábbi hónapokban intenzív belső vitával alakítottak ki. A küldöttek megválasztották a párt elnökének Istvánffy Andrást, a 4K! korábbi koordinátorát, a párt alelnökeinek pedig dr. Salha Omart, Csonka Balázst, Nagy Andrást és Mezei Dávidot.

Istvánffy András elnöki beszédében azt mondta, hogy az új párt célja egy köztársasági forradalom, annak érdekében, hogy a nép visszafoglalja a hazáját a kiváltságosoktól. „A köztársasági forradalomnak békés forradalomnak, törvényes forradalomnak kell lennie, amely kihasználja a változásra még létező törvényes lehetőségeket. A köztársasági forradalom nem egy elvakult kisebbség, hanem a többség forradalma kell, hogy legyen” – hangsúlyozta Istvánffy.

Istvánffy szerint el kell érni, hogy az állam ne a gazdagokat szolgálja. Az államnak azon kell munkálkodnia, hogy a tisztességes megélhetés mindenki számára elérhető legyen. Szerinte Magyarországon olyan rendszert kell kialakítani, ami levonja a szocializmus és a vadkapitalizmus tanulságait is.

A 4K! elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a volt kommunista országok baloldalának az eltérő társadalmi tapasztalatok miatt nem a nyugati baloldalt kell másolnia. „A Kelet-európai baloldal vagy önálló és eredeti lesz, vagy egyáltalán nem lesz baloldal Kelet-Európában” – fogalmazott Istvánffy.

A kongresszus az Etikai Bizottság tagjává Fadgyas Bencét és Józsa Dánielt választotta. Az Országos Bizottság tagjai Borbély Hunor, Borszéki Attila, Gombó Áron, Györki Zsuzsa, Hellebrandt Flóra, Horváth Nikoletta, Kapuvári Tamás, Mohácsi Péter, Nagy Richárd, Sarkadi László, Solymár László, Szigyártó Antal, Szőllőssy Kristóf, Tóth Csaba és Vekerdy Panni lettek.

A galéria a kongresszusról itt elérhető.

Apr
27
2012

Istvánffy András a Klubrádióban a 4K! párttá alakulásáról

Istvánffy András, a 4K! koordinátora a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában beszélt a párttá alakulásról, az elmúlt fél éves szervezési folyamatról és az új párt szövetségi politikájáról. A beszélgetés meghallgatható itt.

Apr
25
2012

Burkolt áfaemeléssel sarcolja a szegényeket a kormány

A napokban bejelentett megszorítások részeként bevezetett telefonadó és sárgacsekkadó olyan burkolt áfaemelések, melyek elsősorban a szegényebb, dolgozó réteget sújtják. A hatalmas megszorító csomagra azért volt szükség, mert az adócsökkentésnek hazudott egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése több száz milliárd forintot vett ki a költségvetésből, megajándékozva azzal a felső középosztályt.

„A telefonadó és a sárgacsekkadó terheit elsősorban az alsóbb rétegek érzik majd meg a bőrükön, hiszen az ő jövedelmükhöz képest jelentős tételt jelentenek majd az új adófajták. Ezek mellett a burkolt áfaemelések mellett a kormány korábban már 27 százalékosra emelte a legmagasabb áfakulcsot, tovább csökkentve a szegény emberek elkölthető jövedelmét. Ezek a döntések a felső középosztálynak nem jelentenek valós terhet, éppen ellenkezőleg, az egykulcsos adózás segítségével komoly összegekkel támogatta meg őket a Fidesz-kormány” – mondta Nagy András, a 4K! szóvivője.

„A 4K! álláspontja egyértelmű: a felső középosztály támogatása helyett szolidáris adórendszerre van szükség. Progresszív, többkulcsos személyi jövedelemadó-rendszert kell bevezetni, ahol a magasabb jövedelműek arányosan több adót fizetnek. A többkulcsos szja mellett sávos áfa-rendszerre is szükség van, melyben az alapvető szükségleti cikkeken alacsonyabb áfakulcs van” – mondta Nagy András.